Egy kiállítás képei Schöffer

2016.01.26 13:35

Nicolas Schöffer és mi a Műcsarnokban

"A legnagyobb hangsúlyt a tárlaton a művészt ismertté tevő kibernetikus és kinetikus szobrai kapják, de emellett bepillantást nyújt az anyag a festőként induló Schöffer korai munkáiba, valamint a meg nem valósult építészeti, olykor város méretű terveiből fennmaradt vázlatokba is. Kibernetikus szobrai a maguk korában úttörőnek, esztétikai szempontból hipermodern téri alkotásoknak számítottak. A kibernetikus szobrászat újfajta látásmódot adott a városi tereknek, ahol az alkotások nem csupán megjelennek, hanem a környezetre, pl. az időjárásra, hangra, fényre más-más módon reagálnak. Mai érdekességüket éppen az azóta felgyorsult, digitális-technikai forradalommal való összevetésük adja."

Érdekesnek találtam a kiállítás leírását, mert olyan sokmindent foglal egybe. Annak idején, amikor a művész alkotott, igazán úttörő volt a munkássága, viszont olyan gyorsan változik a világ! A mai diákok telefonjukon mennyi mindent meg tudnak valósítani, aminek létrehozásáért annak idjén komoly erőfeszítést kellett tenni. Érdekes, mi számít modernnek, futurisztikusnak ma és mi számított annak akkor. 

A foglalkozás alatt magunk is kreatívokká váltunk, tervezőirodáthoztunk létre, s megterveztük saját zöld tornyunkat közösségi kert funkcióval Schöffer által megihletve, a diákok lelkesedésével.

https://mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok1.php?mid=mpwl6ooo3p92vP

Vissza